gumiman
Típus
Évszak
Márka
Szélesség
Profilarány
Átmérő
Terhelés
Sebesség
Keresés

ADAC TÉLIGUMI TESZT 2015

ADAC-Téli Teszt 2015

165/70 R14 T méretű gumikAz idei eredmények nem meglepőek. A kisebb méretben a tavalyi fejlesztésű Goodyear UltraGrip 9 nyert, megosztva első helyét a Michelin Alpin A4-essel. A táblázatból kiderül, hogy az azonos végeredmény a két abroncsnál más-más hangsúlyokat takar: míg az UG9 kiemelkedően jól tapad vizes aszfalton, az Alpin A4 a gyártó hagyományainak megfelelően hipertartósnak ígérkezik, és száraz úton működik jobban. Alig maradt le tőlük a Dunlop Winter Response 2, amely fogyasztásban, azaz gördülési ellenállásban jobb a konkurenseknél, egyébként inkább csak kiegyensúlyozottnak mondható.Alatta jön a vékony vonal, amely a jó és közepes kategóriát választja el egymástól, de ezt nem kell olyan komolyan venni. A top három után következő gumik is szépen teljesítenek a legtöbb területen, sokszor csak egy-egy kritérium miatt csúsztak le a jó értékelésről. A táblázatban az aláhúzott részeredmények azok, amelyek lerontják az összesített értékelést, jellemzően a vizes úton mért tapadás. Ezt illik is komoly súllyal kezelni, mivel a mi környékünkön télen a nedves aszfalt fordul elő talán a leggyakrabban, és ellentétben a száraz úttal, itt sokszor az elégtelen tapadás miatt történik baleset.



205/55 R16 H méretű gumik
A nagyobb kategóriában még jobban szétterjed a középmezőny, csak két abroncs emelkedik ki belőle: a Continental WinterContact TS 850, amely a kisebb méretben érdekes módon nem szerepelt olyan jól, és a Yokohama W.drive V905, amely tavaly eltűnt az átlagosok között. Száraz úton mindenkinél jobb a W.drive V905, míg a WinterContact TS 850 minden más kategóriában veri, de legalábbis ugyanolyan jó.
A közepesek közül nehéz lenne kiemelni bárkit, inkább az a meglepő, hogy a Michelin Alpin 5 ennyire lecsúszott, és egy olyan ismeretlen márka, mint a norvég Viking, helyet kaphat itt. Ebben a méretben csak egy abroncsot pontoztak le, az Avon Ice Touring ST-t, amely a többi gyenge szereplőhöz hasonlóan a vizes tapadáson bukik el.
Bár a teszteredmények összecsengenek az általános tapasztalatokkal, zavarra adhat okot a gyártók által mért, gumicímkére nyomtatott besorolás és az ADAC eredményei közötti ellentmondás. A bukott Avon címkéjén például az igen jónak számító B betű áll a vizes tapadásnál, miközben a németeknél egyértelműen elégtelent kapott, és egy kivételével az összes többi abroncs nála rosszabb, C kategóriás. A fogyasztásra vonatkozó értékelésben pedig az Avon E-s, de a Barum Polaris 3 például F-es, viszont az ADAC fordítva rangsorolja őket ebben a kritériumban.



Áraink bruttó árak, tartalmazzák a 27%-os Általános Forgalmi Adót.